Ünnepek után – elkészült a csoportszoba

...akik maguk is tesznek érte

A napokban veszik birtokba a szalmatercsi gyerekek jelenlétpontunk új csoportszobáját, melyet egy garázsból alakítottunk ki - adományozóink segítségével. A helyiség mostantól téli melegedőként is üzemel a községben.

A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány két Nógrád megyei településen, Ságújfalun és Szalmatercsen vesz részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezette országos Jelenlét programban. Mostantól szalmatercsi jelenlétházunk is alkalmassá vált a nagyobb létszámú csoportos foglalkozásokra, miután az épület garázsát adományozóink felajánlásaiból felújítottuk. Köszönet mindenkinek a segítségért!

Az elmúlt hetek örömei

 

Decemberre visszatekintve: nagy élményt jelentett a gyerekeknek a pataki Mikulásházban tett látogatásunk, illetve ismét megrendeztük termelői piacunkat, ahol húsárut, sajtot, mézet, karácsonyi dekorációkat vásárolhattak az érdeklődők.

A szalmatercsi adventi gyertyagyújtáson részt vett alapítványunk elnöke, Beer Miklós is. A gyerekeket ajándék várta a karácsonyfa alatt, a kilátogatókat meleg étellel fogadtuk.

Családlátogatások, közvetlen kapcsolat

 

Állandó programjaink is folyamatosak, és büszkén tudatjuk, hogy népszerűek is. A gyerekek mindig örömmel jönnek bütykölde fogalkozásainkra, a kukta klubba, és rendszeresen tartunk korrepetálásokat is. Emellett adósságrendezési és hivatali ügyekben is állunk a családok rendezésére, a betegeknek a gyógyszerkiváltásban, a kisgyermekes szülőknek babacsomagokkal segítünk.

 

Karácsonykor azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen járnak foglalkozásainkra, házhoz vittünk ajándékokat.

Alapítványunk elnöke a napokban a Nógrád Megyei Hírportálnak nyilatkozva elmondta: programunk nagy hangsúlyt fektet az egyéni esetkezelésekre, a szoros családkísérésre. Mindkét településünkön családmentor és szociális is munkatárs dolgozik. A családokkal foglalkozunk, egyéni problémáikra fókuszálva. Nagyon fontos hangsúlyozni: irányelvünk szerint csak azoknak az embereknek tud alapítványunk segíteni, akik maguk is tesznek azért, hogy kikerüljenek a nehézségekből, és pozitív változás történjen az életükben. Munkánk eredménye, amit a kollégákkal napról napra teszünk, számokban nem mérhető. A fáradozások gyümölcse 10-15 év múlva fog beérni azoknál a gyerekeknél, akik ma naponta eljárnak a Jelenlét Pontokon tartott foglalkozásainkra - tette hozzá Beer Miklós. A teljes cikk ezen a linken olvasható.

A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány köszöni valamennyi adományozója segítségét! További munkánkhoz támogatást az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudunk fogadni: OTP Bank 11742094-26993856 (Kedvezményezett: Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).

Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány