Tűzifát osztottunk, bővítjük a kamerarendszert

Egy függönnyel ér fel az ablak

A világjárvány alapítványunk munkáját is megnehezíti Ságújfalun. Összeállításunkban, megköszönve adományozóink nagylelkűségét, az elmúlt hetek eredményeit mutatjuk be, egyúttal terveinkről is beszámolunk.

A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány 2020-ban csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat országos lefedettségű Jelenlét programjához, mely a legszegényebb települések felkarolását tűzte ki célul. Szervezetünk a Nógrád megyei Ságújfalun dolgozik.

 

Az elmúlt napokban az önkormányzattal egyeztetve az öt leginkább rászoruló nagycsalád között osztottunk szét öt köbméter hasított tűzifát.

A tél folyamán súlyos baleset, gázrobbanás történt egy, a helyi lakosságot rendszeresen segítő vállalkozó otthonában. A kár meghaladta az ötmillió forintot. A helyreállításhoz Beer Miklós kuratóriumi elnök – alapítványunk anyagi lehetőségeinkhez mérten – készpénztámogatást adott át.

Munkatársaink februártól heti rendszerességgel kézműves foglalkozásokat tartanak 15-20 gyermek részére az ideiglenes jelenlétponton. Büszkék vagyunk rá, hogy egyre többen vesznek részt ezeken az alkalmakon, melyekre sok szülő is ellátogat.

Több mint száz háztartásban jártunk

 

A világjárvány megakadályozta a tervezett komplex szemészeti szűrővizsgálatot (Nógrád megye jelenleg is az egyik legfertőzöttebb területe az országnak), ugyanakkor munkatársaink – a Máltai Szeretetszolgálat követelményrendszere alapján – felállították az úgynevezett településdiagnózist.

 

Több mint száz háztartást látogattunk végig, a polgármesteri hivatal közreműködésével feltérképeztük, melyik családnak mire van szüksége. Ez alapján alkottuk meg cselekvési tervünket, és kezdődnek a leginkább rászoruló háztartásokban a különféle felújítási munkák: tetőjavítás, nyílászárócsere (van ház, ahol olyan rossz az ablak szigetelése, mintha csak egy függöny lenne helyette), penészesedést számolunk fel.

 

Szintén a Máltai Szeretetszolgálattal közösen indul kiskertprogramunk is. Vetőmagot biztosítunk a lakosság számára, ugyanakkor elvárásunk, hogy takarítsák ki és ássák fel a kerteket. Amennyiben ennek az előfeltételnek eleget tesznek, tanácsadással is segítjük őket, megmutatjuk, mit, mikor és hogyan kell elültetni, továbbá hetente nyomon is követjük a tavaszi munkákat.

 

Ságújfalun jelenleg nincs zebra a főúton, ennek kialakítása, valamint a térfigyelőrendszer bővítése is a közeljövő feladata. Utóbbi nemcsak a közbiztonság javítását, hanem az illegális szemétlerakás felszámolását is segíti majd. Áprilisi szemétszedő akciónkhoz várhatóan több nagy méretű konténerre lesz szükség. Az illegális szemétlerakás jelenleg nagyban kedvez a patkányok elszaporodásának.

 

Jelenlétházunk átadását májusra tervezzük. Az iskola mögötti épület felújítása folyamatosan zajlik, köszönhetően sokak munkájának és felajánlásainak. Az új épületben vizesblokkot is kialakítunk, itt tudnak majd mosni és tisztálkodni azok, akiknek erre otthon nincs lehetőségük.

Ezúton is köszönjük mindazok felajánlását, akik céljaink megvalósítását segítik adományaikkal. A támogatásokat az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudjuk fogadni: OTP Bank 11742094-26993856 (Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).

 

A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány eddigi tevékenységéről itt olvashatnak bővebben.

Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány