Fánkot és almáspitét sütöttünk, farsangi bált szerveztünk, kismamacsomagokat osztottunk. Képes beszámolónk a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány munkájáról Szalmatercsről és Ságújfaluból.
Fánkot és almáspitét sütöttünk, farsangi bált szerveztünk, kismamacsomagokat osztottunk. Képes beszámolónk a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány munkájáról Szalmatercsről és Ságújfaluból.
Jelenlétpontjainkon kiemelt figyelmet fordítunk a gyerekek hétköznapi ismereteinek bővítésére, ezért rendszeresen tanítjuk őket főzni és sütni. Munkatársaink mellett Évike nénire is számíthatunk ebben.
Mariann néni régóta lelkes önkéntesünk, aki mindig meglepi a gyerekeket süteményekkel. Tavaly nyáron egy középiskolás diáklányt készített fel sikeresen a pótvizsgára, ezekben a hetekben pedig a nyolcadikos lányokkal gyakorolja türelmesen az egyenleteket, a kicsikkel olvas, valamint az összeadást és a kivonást veszi át. Deák Angéla fejlesztőfoglalkozásokat tart a hozzánk járó gyerekeknek, akik szívesen járnak a társasjátékklubba és a kézműves foglalkozásokra is.
Külön figyelünk a kismamákra, számukra előadásokat és klubfoglalkozásokat szervezünk, szükség szerint pedig babakocsit és kismamacsomagot adunk át.
Nagy sikere volt a két falu gyermekei részére szervezett jelmezbálunknak, mindenki kiválóan érezte magát, és sok-sok ajándék talált gazdára.
Bár elsősorban a gyerekekre fókuszálunk, fontosnak tartjuk a munkaerőpiaci mentorálást is. Szerdánként a munkakeresésben nyújtunk segítséget, felkészítjük az érdeklődőket az állásinterjúkra, segítünk az önéletrajz megírásában.
Constantino Mária Manuela ötödik éve dolgozik a Szent Ferenc Szegényei Alapítványnál, a ságújfalui jelenlétpontot vezeti.
A szomszédfaluból származom, ott nőttem fel. Budapesten tanultam, azután Londonban éltem két évet, mielőtt hazaköltöztem Nógrád vármegyébe.
A munkám során nagyon sok élethelyzettel találkozom. Minden egyes szituáció más és más, szép feladat felismerni, majd segítő kezet nyújtani abban, amiben éppen szükség támad.
A kezdetektől fontos a munkám során, hogy gyerekekkel közösséget formáljunk. Legyenek együtt, beszélgessenek, tanuljanak egymástól, formálják egymást, legyenek nyitottak az új ismertekre, és lássanak tovább a falu határain. Azt gondolom, hogy a Szent Ferenc Szegényei Alapítvánnyal - támogatóinknak köszönhetően - minden segítséget, támogatást megadunk a helyi gyerekek számára, legyen az korrepetálás, színházlátogatás, táborok, kirándulások, előadások szervezése. Külföldi utakra persze nincs lehetőségünk, de a gyerekek azt is szeretik, amikor csak képzeletben járjuk be a világot.
Mi motivál a munkámban? Sokszor cseng a fülemben Beer Miklós püspök atya gondolata: senki nem választja meg, hova, melyik családba születik. Ez is erőt ad, amikor azt látom, hogy vannak szülők, akik nem képesek támogatni a gyerekeiket. És nem az anyagiakra gondolok elsősorban, hanem arra a háttérre, amit annak idején én kaptam anyukámtól. Hogy legyenek álmaim, céljaim az életben, és dolgozzak meg értük. Ezt szeretném átadni a jelenlétpontra járó fiataloknak. Ne elégedjenek meg azzal, hogy csupán túlélnek egy napot.
Alapítványunk két Nógrád megyei faluban vállalta, hogy a bölcsőtől az első munkahelyig támogatja, kíséri a gyermekeket és családjaikat. Köszönettel tartozunk adományozóinknak, akik munkánkat lehetővé teszik! További segítséget az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudunk fogadni: OTP Bank 11742094-26993856 (Kedvezményezett: Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).