Ne menjen kárba élelmiszer!

Mindennap hoz árut a kisbusz

Örömmel adunk hírt róla, hogy naponta tizenöt-húsz ember vehet át alapítványunk közreműködésével lejárat előtti élelmiszereket a Nógrád megyei Szalmatercsen.

A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Munkatársunk alapítványunk gépkocsijával naponta szállít a salgótarjáni Penny Market üzletből szalmatercsi jelenlétpontunkra fogyasztásra alkalmas, lejárat előtti élelmiszert (pékárut, felvágottat, zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket), melyet regisztrációt követően térítésmentesen ad át a lakosság részére.

 

A néhány hete indult programra eddig száznyolcvanan regisztráltak, naponta pedig átlagosan tizenöt-húsz ember jut hozzá olyan élelmiszerhez, amely a lejárat okán egyébként veszendőbe menne.

Az Élelmiszerbankkal kötött szerződés értelmében az élelmiszereket sem a kiosztó szervezet, sem az átvevő személy nem értékesítheti, az ételosztás során a politikai vélemény befolyásolása szigorúan tilos.

 

Kiskert program, ruhabörze, mozgásfejlesztés

 

Idén tavasszal újraindult kiskert programunk. Mindazok számára, akik vállalják, hogy rendbe teszik és gondozzák kertjüket, térítésmentesen biztosítunk vetőmagot.

 

Kiss Kinga mozgásfejlesztő heti rendszerességgel érkezik szalmatercsi és ságújfalui jelenlétpontjainkra, ahol folyamatosak csoportos és egyéni tanulást segítő foglalkozásaink is, továbbá ismét tartottunk ruhabörzét, felajánlóinktól érkezett cipők, nadrágok, kabátok közül válogathatott a lakosság.

Ugye, van nálad könyv?

 

Ságújfalun dolgozó családmentorunkat a családlátogatások során már azzal fogadják a gyerekek, hogy „ugye, van nálad könyv?”. Ide kapcsolódik az az aprónak tűnő, mégis nagyon örömteli hírünk, hogy egy kisfiú, aki régóta küszködik a matematikával, megkapta élete első jeles osztályzatát a dolgozatára, miután hosszú hetek óta gyakorol önkéntes tanítónkkal, Mariann nénivel.

 

Kézügyességet fejlesztő bütykölde foglalkozásaink mellett beindítottuk óvodai előkészítő csoportunkat is, szükség esetén pedig élelmiszercsomagot juttatunk rászorulókhoz.

Termelői piac

 

Büszkén számolunk be róla, hogy munkatársaink - Oláh Borbála és Constantino Mária Manuela – Szécsényben tartottak előadást termelő piacaink sikeréről, arról, hogyan hozza közel egymáshoz az embereket és a szomszédos településeket egy ilyen ötlet. A piacot áprilisban is megtartottuk.

Alapítványunk ezúton is köszönjük azok segítségét, akik rendszeres vagy egyedi utalással biztosítják munkánk fedezetét. Támogatást az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudunk fogadni: OTP Bank 11742094-26993856 (Kedvezményezett: Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).

 

Szervezetünk jogosult az 1 %-os  szja-felajánlások fogadására. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik adóbevallásukban bennünket jelölnek meg kedvezményezettként. Szent Ferenc Szegényei Alapítvány - Adószám: 19224736-1-13

Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány