Ki tudom javítani a hármast!

Bíznak magukban és egymásban

Amikor maguktól fogalmazzák meg a gyerekek, hogy többre képesek, több van bennük, az a jelenlétpontokon zajló munka legnagyobb elismerése.

Hetedik éve működteti jelenlétházát a Nógrád megyei Ságújfalun a Beer Miklós vezette Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, amely azóta Szalmatercsen is foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel. Míg korábban azt tartottuk az egyik legnagyobb eredményünknek, hogy a délutáni foglalkozásokra járó kisiskolások közül senkinek sem kell évet ismételnie, ma már azzal szembesülünk, hogy nem csupán a választékos, igényesebb beszédre figyelmeztetik egymást a gyerekek, de hisznek benne és tesznek is azért, hogy a középiskolában is megállják a helyüket. Tudtuk, hogy nem számíthatunk gyors eredményre, annál nagyobb az örömünk, amikor tapasztaljuk az elszántságot, az akaraterőt.

Igyekszünk a lehető legkorábban segítséget nyújtani a családoknak, ezért baba-mama klubba várjuk az édesanyákat, hogy a legkisebbekkel is törődhessünk, a nagyobbakkal pedig a tanulás után játszunk, kézműveskeskedünk vagy éppen a magaságyásokat gondozzuk.

Az elmúlt hetekben is szerveztünk ruhabörzét a felajánlott jó minőségű adományokból, és töretlen a népszerűsége az élelmiszerbank programnak is, melynek keretében lejárat előtti, kidobásra szánt, még felhasználható élelmiszert juttatunk rászorulóknak.

Alapítványunk köszöni mindenki rendszeres vagy egyedi segítségét, mellyel lehetővé teszik munkánkat. Szervezetünk a Nógrád megyei Ságújfalun és Szalmatercsen vállalta, hogy a bölcsőtől az első munkahelyig kíséri a gyerekeket és családjaikat. Támogatást az alábbi számlaszámra történő utalással tudunk fogadni. OTP Bank 11742094-26993856 (Kedvezményezett: Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).

Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány