Évek óta hagyomány alapítványunknál, hogy a délutáni foglalkozások részeként együtt gondozzuk a közösen ültetett veteményest a gyerekekkel, akik a saját szemükkel látják, eredménye van annak, ha az ember tesz valamiért.
Évek óta hagyomány alapítványunknál, hogy a délutáni foglalkozások részeként együtt gondozzuk a közösen ültetett veteményest a gyerekekkel, akik a saját szemükkel látják, eredménye van annak, ha az ember tesz valamiért.
Alapítványunk két Nógrád megyei faluban, Szalmatercsen és Ságújfaluban vállalta, hogy a bölcsőtől az első munkahelyig kíséri a gyermeket, és részt vesz a családok mindennapjaiban. Örömmel adunk hírt róla, hogy a nyár beköszöntével már a jelenlétpontok kertjében termelt zöldséget fogyasztjuk az uzsonnához.
Munkánk fontos eleme, hogy munkatársaink és önkénteseink segítségével együtt írjuk a napi leckét a gyerekekkel, és külön fejlesztő foglalkozásokat is tartunk.
Fontosnak gondoljuk, hogy fiataljaink sütni, főzni is megtanuljanak, ezért mindennapjaink része a főzőklub.
A napokban családi napot is tartottunk. A hozzánk járó gyerekek családjaikkal együtt játékokban, sorversenyekben vettek részt. Gulyás is készült, amit közösen fogyasztottunk el az alkalom végén.
Az egészségügyi szűrővizsgálatok eredményétől függően szükség esetén a szakorvoshoz jutásban is segítünk, így kapott például szemüveget több gyermek. A jelenlétprogram fontos eleme a rendszeres családlátogatás is a két településen, az anyukákat gyermekgondozási tanácsokkal, szükség esetén babaápolási kellékekkel is segítjük.
Továbbra is tartjuk ruhabörzéinket a hozzánk érkező felajánlásokból, és az élelmiszerbank program is folyamatos.
Alapítványunk elnöke, Beer Miklós pünkösdi szentmisét tartott gyermekeinknek, és örömmel számolunk be arról is, hogy püspök atya húsvéti felhívása nyomán új mosógéppel, tartós élelmiszerekkel és ruhaneműk vásárlásával tudtuk segíteni a váci hajléktalanszálló lakóit. Köszönjük felajánlóink nagylelkű adományait!
A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány köszönettel tartozik adományozóinak, akik munkánkat lehetővé teszik! További segítséget az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudunk fogadni: OTP Bank 11742094-26993856 (Kedvezményezett: Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).