Boldogan mesélik a jó osztályzatot

Többek akarjanak lenni

Rendhagyó módon ezúttal egy hozzánk járó anyuka és egyik munkatársunk gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.

Bozóné Kiss Katalin vagyok, öt gyermek édesanya. A Szent Ferenc Szegényei Alapítvánnyal 2020-ban találkoztam, amikor legkisebb lányom született. A szervezet akkor kezdte meg munkásságát Ságújfalun.

 

Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy lesz egy hely a faluban, ahová kicsik, nagyok és családjaik be tudnak járni, együtt lehetnek közösségben, és tanulni tudnak, tapasztalatokat gyűjthetnek egymástól.

 

Legkisebb gyermekemmel rendszeresen jártunk a baba-mama klubba, ami sokat segített az óvodai beszoktatásnál. Zökkenőmentesen történt minden, a jelenlétponton tartott foglalkozás jó hatással volt kicsi lányomra, bátrabbá, nyitottabbá tette őt.

Kamasz gyermekeim kedvenc foglalkozása a bütykölde, ahová mindig együtt megyünk csütörtökönként. Jó érzés, hogy bár egyre nagyobbak, szívesen jönnek, az alapítvány munkatársai pedig szeretettel fogadnak minket, és mindig készülnek a gyerekeknek valami újdonsággal.

 

Számomra és gyerekeim számára is kedves emlék marad a tavaly nyári napközis tábor Szalmatercsen, ahol jómagam is ott lehetem az egyik napon. Jó szívvel gondolok arra is, amikor decemberben a többi anyukával és a gyerekekkel közösen mint egy család zártuk le az évet az együtt megélt emlékek felelevenítésével.

 

A legnagyobb dolog, amit kapunk a Szent Ferenc Szegényei Alapítványtól, hogy kinyitják a gyerekek számára a világot, és szeretettel arra buzdítják őket, hogy többek akarjanak lenni. Bennünket, felnőtteket pedig lelki beszélgetésekkel, néha egy meleg tea mellett a hétköznapok küzdelmeiben támogatnak, utat mutatnak.

 

A szemünk láttára cseperednek

 

Kalocsainé Juhász Judit vagyok, és négy évvel ezelőtt mint édesanya kerültem kapcsolatba az alapítvánnyal. Akkoriban kétéves volt a kisebbik lányom, és a munkatársak, akik sorra járták a családokat, a mi látogatásunkkor meghívtak bennünket a kerekítő foglalkozásra. Mindig vártam a családlátogatásokat, mert éreztem, milyen jó, hogy vannak, akik törődnek velünk, s közben arra gondoltam, de jó is lenne, ha egyszer én is valami hasonló munkakörben dolgozhatnék. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy Nelláék szociális munkatársat keresnek, még inkább, amikor felvételt nyertem.

 

Már több mint két éve dolgozom a Szent Ferenc Szegényei Alapítványnál. Munkám egyik szépsége abban rejlik, hogy a várandósság kezdetétől szoros kapcsolatban állok a kismamákkal, anyukákkal, vagyis már a magzati kortól figyelemmel kísérhetem a gyermekek fejlődését. Nagyszerű látni, ahogy a gyerekek a szemünk láttára cseperednek, kezdenek el mászni, járni, beszélni.

Sok fiatal anyuka él Ságújfalun. Én is nagyon fiatalon lettem édesanya, így a saját tapasztalataim alapján is el tudom látni őket tanácsokkal, enyhíteni tudok aggodalmaikon. Felemelő, amikor a családlátogatások során már az ajtóba érve szalad hozzám a gyermek, vagy mikor az utcán találkozva messziről integet. Mindemellett óriási dolognak tartom, hogy az emberek bizalommal fordulnak hozzánk. Gyakran egy segítő beszélgetés, vagy csupán a csendes hallgatás is rengeteget számít. Az ilyen alkalmak után látom a megkönnyebbülést.

 

Jelenlétpontunkon a hét minden napján különböző programokkal várjuk a gyerekeket. A korosztály eltérő, mégis szuper kis közösség alakult ki. A tanulókör alkalmával segítünk felkészülni a másnapi dolgozatokra, szóbeli feleletekre, számomra pedig sikerélmény, amikor boldogan mesélik, hogy jó jegyet kaptak az iskolában.

 

Büszke vagyok rá, hogy munkatársaim révén egy remek csapat részese lehetek. A hozzánk érkező visszajelzések alapján úgy érzem, nagy segítséget jelent alapítványunk munkája településünkön. Hiszem, hogy az elkezdett úton haladva rengeteg élményt, boldog percet tudunk szerezni idén is a hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, és ez még inkább megerősít abban, hogy van értelme annak, amit teszünk.

Alapítványunk két Nógrád megyei faluban vállalta, hogy a bölcsőtől az első munkahelyig támogatja, kíséri a gyermekeket és családjaikat. Munkánkhoz további segítséget az alábbi számlaszámra történő befizetéssel tudunk fogadni: OTP Bank 11742094-26993856 (Kedvezményezett: Szent Ferenc Szegényei Alapítvány).

Szent Ferenc Szegényei Alapítvány
Szent Ferenc Szegényei Alapítvány